Néha olyan jó a rossz
És fájdalmas, ami kellemes
Néha megbocsájt a gonosz
És szokatlan, ami rendszeres

Mint az éjszakai szentjánosbogár
Aki napfényben hal meg boldogan
Egy álmos, kósza fénysugár
Néz be az ablakon gondtalan

Üres szavak, meglehet
Hisz minden oly reménytelen
De néha az ember önmagát
Átértékelni kénytelen

Lehajtott fejjel a félhomályban
– Fogad közt szétrágott gyufaszál –
Börtönöd kínos magányában
Érzed, az időd fogy, elszáll

Muszáj meglátnunk önbennünk
Az értékek imbolygó rendszerét
Lajstromolnunk és döntenünk
Mi az ami értékes, mi az ami szemét

Primitív, negatív,
Infinitív, pozitív,
Vagy csak egyszerűen
Jó az emlékezés?