In memoriam Sz. A.

Az utak azért vannak,
Hogy végigmenjünk rajtuk;
A fények azért,
Hogy elrejtőzzünk előlük.

A boldogság révjébe érni –
Magasztos cél, de fárasztó.
A tűzcseppek hevében égni
Mondd, miért ne lenne jó?!
Virágszőnyeg és roskatag szeméthalom,
Nyári délibáb és a gyilkos ölelésű tó,
Ma talán igaz könnyeket ejt a szánalom.
Álom volt? Hangtalan valósággá dermedt szó, jaj…

Sokszor igazságtalan az az erő,
Amit Sorsnak nevezel,
Sokezer fekete rög, öreg temető,
De bennünk él az élet tovább,
S már miattad sem adjuk alább.
Egyik percben még fény és tűz és erő,
Aztán megvakulva süllyed a lélek-emelő
Mélységbe a tekintet,
Magához vonz, nem enged
A gondolat, mellyel
Ilyen tehetetlen valómmal,
Csendes, lehajtott fejjel
Tisztelgek e sírkert-verssel.